2017. február 23., csütörtök

Neuschwanstein kastély

 Neuschwanstein kastély egy, a 19. században épült bajorországi kastély, egyike a legismertebb kastélyoknak. Az Alpsee felett emelkedik. a Pöllat-szurdok magányos szikláján épült kastély, amelyet II. Lajos bajor király 1869-1886 között épített: büszke, kecses tornyaival egy igazi kőből épült álom.
Ez Németország legtöbbet fényképezett épülete, valamint egyike az ország leglátogatottabb turistacélpontjainak.



Első nap.


Estére érkeztünk Füssen városi szállásunkra. Mivel a hoteltől nem volt messze a történelmi városközont, ezért úgy döntöttunk, sétálunk egyet az éjszakai fényekben.
Néhány száz méter megtétele után a házak között megpillanthattuk a mellettünk emelkedő domb tetején a Füsseni Magas Vár (Hohes Schloss Füssen) kivilágított várfalait.



Nagyjából ennyi, amit érdemes Füssenben megnézni éjszaka, úgyhogy visszamentünk a szállásunkra, és másnap kipihenten folyattuk vakációnk.


Második nap.

Nyolc óra körüli ébredésünk után úgy döntöttünk, hogy sétálunk még egyet Füssen központjában, mielőtt a Neuschwanstein kastély látogatására indultunk vonla. Az útvonal ugyanaz volt, mint előző este, csak most a lámpák helyett a nap világította meg a vár falait.



Hohenschwangau P2-es parkolójában hagytuk az autót, majd a P3-as parkoló hátsó feléből induló köves úton kezdtük meg utunk a kastély felé. (Ha a kastélyt belülről is meg szeretnénk látogatni, akkor a parkolók mellet lehet jegyet vásárolni, a kastélyban erre nincs lehetőség. Nekünk ez nem állt szándékunkban.) Röviddel a parkoló elhagyása után az utunk bekanyarodott az erdőbe, és szerpentínesen felfele folytatódott. Néhány kanyar megtétele után elértük a "főutat", azt, amelyet a legtöbb túrista választ a kastély magközelítéséhez. Ez a P4-től indul, és a lovas szekerek is ezen az úton közlekednek. Ezen az úton balra fordulva tovább haladtunk felfele, majd újabb néhány száz méter megtétele után elértük a lovas kocsik végállomását, a Schlossrestaurant Neuschwansteint. Innen már igazán közelről láthattuk a kastély falait:



 A legtöbb térkép erre az útszakaszra 40-45 percet ad meg, nekünk 20 perc alatt sikerült megtennünk a távot normál tempóval. A kastély fölött levő hídhoz, a Marienbrücke-hez szerettünk volna eljutni, így az imént említett étteremtől a sorompóval lezárt meredek úton folytattuk túránk. (Tél lévén a Marienbrücke-hez vezető utak le vannak zárva, viszont aki utánaolvasott, és el akar jutni a hídhoz, az a sorompót figyelmen kivul hagyva nekivág a helyenként nagyon csuszós, viszont veszélytelen útnak.) A jeges meredek után egy újabb sorompón átbújva egy kereszteződéshez értünk. Innen jobbra kanyarodva egy enyhébben emelkedő úton folytattuk utunk. Egy kanyarban a fák lombjai fölött gyönyörű kilátás nyílt Hohenschwangaura és az Alpseere.



Az úton tovább haladva a buszmegállóba értünk, ahova nyáron a buszok a Marienbrücke-hez hozzák a túristákat (télen a híd hivatalosan le van zárva, igy a buszok sem járnak). A buszmegálló környékén volt a legjegesebb az út. Kézzel-lábbal küzdöttünk a jég ellen. A megálló keleti felén egy újabb sorompón küzdöttők át magunk, de a jég csúszóssága ezután sem enyhült. Végül egy nyeregbe értünk ahonnan már látszott a híd, és a jég is eltűnt. 



A hídon való fotozás után ugyanazon az útvonalon indultunk vissza a parkolóba, ahonnan autóval indultunk tovább.


Jegyárak



  • Hohenschwangau parkoló: 6 euró

Megjegyzések



  • A kastély belső látogatásához a parkolóknál kell megvenni a jegyet, a kastélyban nem lehet
  • A legtöbb gyalógút a kastély körül télen le van zárva, de ezt néhányan figyelmen kívül hagyják. A lezárások a jeges utakra figyelmeztetnek, úgyhogy , ha a jég nem okoz gondot nyugodtan kikerülhetjük a lezárásokat.

Képek

Füssen



Füssen